CASH-FLOW
Mi is az a cash-flow? Csináld magad cash-flow tábla ingyenes letöltési lehetőséggel!
Sőt, adunk egy áfa kiszámoló táblát is.
Nem igazán van rá normális magyar kifejezés, ezért maradt meg ez a név a köztudatban. A cash az ugye pénzeszközt jelent, jellemzően készpénzt, de a cash-flownál inkább csak maradjunk a normál pénz kifejezésnél, mert a lényege az, hogy mennyi pénzünk van adott pillanatban, és az mire elég éppen. A flow az áramlást jelent, azaz pénzáramlásnak is szokták nevezni, de az olyan "nagyon szakmai". Úgyhogy mi is maradunk a cash-flownál.
Cash-flow összetétele
Egy vállalkozás életében „befelé” is jönnek pénzösszegek és, kifelé is „mennek” pénzösszegek.
Cash-in - azaz a cash-flow növelő tételei
A beérkező pénzösszegeket hívjuk pénzbevételnek, ez történhet készpénzben vagy átutalással. Általában akkor kapjuk, ha kiállítunk egy számlát és annak az ellenértéke befolyik. Ezt hívjuk vevőbefolyásnak. Ha éppen áfásak vagyunk, akkor ez ugye az áfával növelt, bruttó érték, hiszen ennyi érkezik a bankszámlánkra vagy a pénztárunkba.
De kaphatunk kamatot a számlavezető banktól vagy éppen valamilyen forgalmi visszatérítést az egyik szállítónktól, mert sokat vásároltunk nála.
Ha minden hónapban többféle típusú pénzösszeg érkezik be, akkor ezeket érdemes elkülöníteni, mert ebből fontos következtetéseket lehet levonni a későbbiekben. Van olyan eset is, amikor nem is valós pénz érkezik be akár a bankszámlánkra, akár a házipénztárba, de csökkenti a fizetendő adót, ilyen a levonható áfa.
Kaphatunk kölcsönt, hitelt, ez is a cash-flow bevételi oldalát növeli.
Cash-out - azaz a cash-flow csökkentő tételei
A kifelé menő pénzösszegeket kifizetésnek hívjuk. Ez lehet számlakifizetés – a számvitel úgy hívja, hogy szállítói kötelezettségek – vagy munkabér kifizetés, adó és járulék fizetés, hiteltörlesztés, bankköltség, osztalék stb. Ezeknek a befolyó és kimenő pénzösszegeknek az összességét hívjuk cash-flow-nak, pénzáramlásnak.
Azért fontos tudni, hogy milyen egy cég cash-flow-ja, mert ha nem figyel oda, nagy bajba kerülhet, bekövetkezhet az az eset, hogy nincs annyi pénze, mint amennyit ki kell fizetnie. Ha ez az állapot tartósan fennáll, azt hívjuk csődnek.
Mi a különbség a pénzügy és a könyvelés között?
Működő vállalkozóként kiállítod a havi számláidat, kifizeted a bejövő számlákat, elutalod az adókat és közben persze dolgozol a vállalkozásodban, majd következő hónap elején valamikor elviszed az anyagod a könyvelőnek. Ő valamikor feldolgozza, ez jellemzően adott hónap huszadikáig meg is történik, azaz akkor fog tudni neked adni számokat a vállalkozás anyagi helyzetéről. Miközben Neked már a hónap minden egyes napján tisztában kell legyél, hogyan is áll a céged, azaz nem érsz rá addig várni, amíg a könyvelő lekönyveli az anyagot.
Mert hogy a könyvelés a múltban történt gazdasági események feldolgozása, a pénzügy a jelen helyzetet tárja fel, a kontrolling, azaz a céged elemzése, a jövőbeni számok megtervezése pedig a jövőt jelenti.
Egy átlag háztartásnál minden hónap 10-ig megérkezik a fizetés, amiből ki kell fizetni a közüzemi számlákat, hiteleket, élelmiszert és ruhát kell venni. Jellemzően nem úgy indulunk el vásárolni, hogy nem tudjuk, megjött-e már a fizetésünk, és abból mennyit emelt le a bank különböző átutalási megbízásokra, és nem úgy állunk a boltban, hogy fogalmunk sincs, mennyi pénzünk van.
Egy vállalkozásnál is nagyon fontos tudni, hogy mennyi a rendelkezésre álló pénz, mikorra várhatóak a bevételek, abból az összegből mennyit, milyen határidőre kell kifizetni, és még maradjon is tartalékra szükség esetén.
Egy háztartásban sokkal kevesebb tétel van, mint egy vállalkozásnál. A vállalkozásnál már nem lehet fejben tartani, hogy mikorra várhatóak a pénzbevételek, és mikor kellene, hogy a kifizetések határidőre odaérjenek anélkül, hogy késedelmi kamatot kellene fizetni vagy más egyéb negatív hatással szembesülni pl. nav inkasszó, fizetési meghagyás, esetleg felszámolás.
Hogyan készítsünk cash-flow-t?
Ezért kell cash-flow-t tervezni és vezetni. Nagyon egyszerűen el lehet készíteni. Létre kell hozni egy excel táblát, amibe beírjuk, hogy milyen típusú, milyen forrásból származó pénzbevételek várhatóak, ezek a hónap melyik napján esedékesek, és ugyanezt megcsináljuk a kifizetésekkel.
Ha ezt egy hónapra előre megtervezzük, azonnal látjuk a napi egyenlegből, hogy mikor lehet baj, mikor nem lesz elég a rendelkezésre álló pénz a kifizetésekre. Ez ugye elsőre még csak egy terv, ami bárhogy alakulhat. De ha egy-két előző havi bankkivonatot és pénztárkönyvet megnézünk, akkor már láthatjuk, hogyan alakult a valóság ahhoz képest, mint amit mi elterveztünk.
Javasolt külön bontani a házi pénztár és a bankszámla cash-flow-t, persze az egyenlegnél mindkettőt figyelembe kell venni. Ez a cash-flow „házi” használatra teljesen megfelelő.
AKCIÓ! 50%-os kedvezmény az összes online termékre!
Brutál Vállalkozói Képzés Pakk
Példa egy egyszerű cash-flowra
Először is vegyük a nyitó egyenleget, ez ugye az a pénz, ami a bankszámlán van meg a házipénztárban.
Jönnek a növelő tételek, például a kiállított számláink ellenértéke. Hogyan tudjuk ezt megtervezni? A kiállított számláink fizetési határideje rendelkezésre áll, akár a számlázóprogramból is kinyerhetőek, de kézzel is fel lehet vinni, ha nem túl nagy a mennyiség. Ezeket egy hónapra, fizetési határidő szerint be tudjuk állítani.
Figyelemmel kell lenni arra, hogy nem biztos, hogy a kiállított számla ellenértéke határidőben be is folyik, ezért is nagyon fontos a kintlévőségkezelés, hogy azonnal lépjünk, ha a számláinkat nem fizették ki határidőben.
A kapott bankkamat mostanában nem jelentős tétel, úgyhogy azzal nem is nagyon kell számolni.
Ha van olyan szerződésünk, hogy forgalmi visszatérítést kapunk, amit jellemzően egy adott időszak után adnak, ezzel is tudunk számolni, hiszen tudjuk, hogy mennyit költöttünk, és mennyi jár belőle vissza.
A levonható áfa tervezése már kicsit macerásabb, de azért nem olyan nehéz. Készítünk egy excel táblát, amiben felsoroljuk a bejövő számlákat, pl honlap karbantartás, partner neve, a szolgáltatás megnevezése, dátuma, teljesítés időpontja, fizetési határideje, nettó, áfa, bruttó összege. Ha ezt minden egyes számlánál, amikor beérkezik, beírjuk a táblázatba, egy jó kis iktatórendszerünk lesz, amiből tudni fogjuk a havi levonható áfát, és még azt is tudni fogjuk, hogy melyik számlánkat mikor kell kifizetni.
Az áfát teljesítés időpontjára szokták általában számolni - kivéve, ha pénzforgalmi áfás vagy - azaz teljesítés időpontjára tudunk szűrést készíteni, a bejövő számlák áfatartalmát kell összesíteni adott hónapra. Mivel az áfát utólag fizetjük, ezért ezt azt összesített tételt a következő hónap huszadik napjára állítjuk be a cash-flownkban, mint növelő tételt.
Vannak olyan tételek, amelyeknek nem lehet levonni az áfáját, pl. üzemanyag, személygépkocsi beszerzés, javítás, karbantartás, reprezentáció stb. mert ezeknek a levonását tiltja az áfatörvény. Ezeket egy idő után biztosan megtanulod, a könyvelőd biztosan segíteni fog benne. Sokszor visszatérő kérdés a munkabér és járulékok. Ezeknek nincs áfája, azaz nem lehet utánuk semmit sem levonni az áfában.
Ha folyamatban van egy hiteligénylés, vagy kölcsön, akkor annak az összegét és várható folyósítási dátumát is tudjuk általában és be is tudjuk állítani a táblázatba.
Eddig megvan a nyitó egyenlegünk, plusz a növelő tényezők, nézzük a csökkentő tényezőket!
Biztosan ki kell fizetni a bejövő számláinkat, azaz amit vásároltunk. Erre ugye ott van az a bizonyos iktató excel file, amibe beírjuk a bejövő tételet. A kifizetés bruttó, azaz a számla teljes értékét ki kell fizessük, ezt a számot kell beállítani a cash-flowba, és ha beírtuk a fizetési határidőt, akkor azt is pontosan tudjuk, hogy mikor kell ezt kifizetni.
És akkor jöjjenek az adók!
Ha már működő vállalkozók vagyunk, akkor általában tisztában vagyunk vele, hogy mennyi munkabért és járulékot kell fizessünk, de ha mégsem, erre a könyvelőnk biztosan tud számokat mondani. Munkabért adott hónap tizedikéig kell kifizetni, vagy amikor nálatok van a fizetés napja. Járulékot minden hónap tizenkettedikéig kell fizetni. Ha nincs jelentősebb változás az alkalmazottak között, akkor ez a szám rendelkezésre áll, azaz be tudod írni 10. és 12-re a fizetendő összegeket.
A legnagyobb mumus: az áfa!
Na ez se olyan dráma, pláne ha számlázóprogramot használsz, ugyanis a számlázóprogramok egy pillanat alatt le tudják hozni Neked excelben adott időszak kiállított számláit, nettó, áfa, bruttó bontásban, azaz máris megvan egy havi fizetendő áfád, amit ugye a teljesítés időpontjára kell nézni, kivéve, ha pénzforgalmi áfás vagy. (A pénzforgalmi áfa lényege, hogy akkor kell megfizetni az áfát, amikor a kimenő számlád ellenértéke be is folyt, viszont a bejövő számlák áfatartalmát is csak akkor vonhatod le, ha ki is fizetted, azaz itt nem a teljesítés napjára számolódik az áfa, hanem a kifizetés napjára.)
Ha megvan az összesített áfa, akkor ezt a számot beállítod következő hónap huszadikára, mint csökkentő tételt, mert ugye akkor kell áfát fizetni (ha havi áfás vagy). Na ennél az összegnél csak kevesebbet kell, hogy fizessél, de irányadónak tökéletes, hogy ne csússz el a cash-flow-val.
Érdemes egy adónaptárat elkészíteni, mert vannak olyan adók, amelyeket nem havi szinten, hanem adott időpontban kell megfizetni, ilyen pl. az iparűzési adóelőleg, építményadó, telekadó, amit adott év március 15. és szeptember 15-én kell fizetni.
Továbbá kell fizetni társasági adóelőleget is, vagy havonta vagy negyedévente. Ha van céges autó, akkor cégautóadót, környezetvédelmi termékdíjat, rehabilitációs hozzájárulást, és még sorolhatnám az adókat, de nyilván tisztában vagy vele, Rád milyen adófizetési kötelezettség vonatkozik.
Ne feledkezzünk meg a decemberi társasági adófeltöltésről, aki erre kötelezett, továbbá az éves társasági adóról és iparűzési adóról, amelynek fizetési határideje május 31.
Ha van hiteled, akkor pontosan tudod, hogy mennyi a törlesztőrészleted, és a kamatfizetési kötelezettségről is időben szoktak értesíteni, úgyhogy simán be tudod írni a táblázatba.
Összefoglaló
- legyen számlázó programod
- készíts iktatótáblát vagy használd, amit mi csináltunk
- tudd meg a havi fizetendő munkabér és járulékszámokat a könyvelőtől
- számolj áfát
Ez a cash-flow napi használatra egy kisvállalkozásnál teljesen megfelelő, az a titka, hogy vezetni kell!
Természetesen ezt éves szinten is el lehet készíteni, sőt, érdemes is.
Hogyan csinálj Cash-Flow táblát? videó
Cash-flow minta letöltés
Itt le tudsz tölteni egy egyszerű cash-flowt éves és havi bontásban.
Számlaiktató és áfaszámoló táblázat letöltés
Itt tudod letölteni azt az excel táblázatot, ami tartalmazza a bejövő számlákat, kimenő számlákat, és az ezekből számított áfát.
Banknak, befektetőnek ne Te csináld a cash-flowt!
Ha szeretnénk elindítani egy beruházást, aminek tudjuk a bekerülési költségét, és pénzt kellene hozzá szerezni, akkor vagy bankhoz megyünk, vagy egy befektetőt próbálunk meggyőzni arról, hogy ez egy jövedelmező üzlet lesz. Ilyenkor üzleti tervet kell készíteni, aminek egyik része – de talán a legfontosabb – a pénzügyi terv, és a cash-flow, ugyanis ebből fog kiderülni, hogy ami pénzt a befektető betesz a cégbe, az mire megy el, és mikor fog megtérülni, mikor, milyen ütemezéssel tudjuk a felvett összeget visszafizetni, és mikortól marad már pénz a vállalkozásban.
Ez már egy kicsit komolyabb cash-flow, mint az előbb említett, de funkciója ugyanaz.
A számviteli törvény előírja, hogy a beszámolónak tartalmaznia kell a cash-flow-t. Ennek van egy kötelező sémája, amit általában a könyvelő programok már el tudnak készíteni, de ez nem annyira alkalmas a napi használatra.
Ha egy kifizetést nem tudunk időben elindítani, hogy határidőre odaérjen, egyrészt késedelmi kamatot kell miatta fizetni, másrészt akár inkasszót is kaphatunk a bankszámlánkra , ha éppen az adóhatóságnak nem fizetünk időben. Az inkasszó azt jelenti, hogy valakinek joga van pénzt leemelni a bankszámlánkról. Ez lehet egy jogerős bírósági végzés miatt (ami lehet egy fizetési meghagyás) vagy az adóhatóság által.
Ha sokáig nem fizetjük ki a szállítóinkat, az adóhatóságot vagy a hitelnyújtó bankot, akkor végrehajtást vagy felszámolási eljárást kezdeményezhetnek a cég ellen.
Ha további segítségre van szükséged, keress minket bátran.
Addig is itt egy összefoglaló cikk, ahol nagyon sok hasznos információt találsz.
Elérhető online termékeink, amelyek elengedhetetlenek egy vállalkozó részére
Hogyan legyél vállalkozó? Vállalkozásindítási mini ebook
Kata Tanoda - online tanfolyam katás vállalkozóknak
Egyéni vállalkozók könyve - ami nem csak az adózásról szól
Brutál Vállalkozói képzés Pakk - a legjobb ajánlatunk
Köszönöm, hogy egy megosztással támogatod a munkámat.
Ahol megtalálsz minket
Blog kategória
Adókalkulátorok és eredménytervező
Milyen vállalkozási formák és adózási módok közül választhatsz, ha már nem jó Neked a kata?
Kata helyett 2021