Küldetésünk
A Vállalkozás Okosant 2011-ben azért hoztuk létre, hogy segítsünk a kisvállalkozóknak abban, hogy milyen vállalkozási formát és adózást válasszanak, hogyan építsék fel a vállalkozásukat és hogyan működtessék eredményesen.
Többször megkaptuk véleményként a fizetett hirdetéseink alatt, hogy miért fizessen nekünk valaki azért az információért, ami elérhető az interneten ingyen. Valóban van sok elérhető anyag a neten, (sajnos sokan azért írnak a katáról, mert sok olvasót hoz, de szakképzettségük nincs meg hozzá és az anyag frissítése is kérdéses) és a NAV-nak is van mentorprogramja, elég bikkfa nyelven.
Mi úgy beszélünk a vállalkozást érintő gazdasági dolgokról, hogy biztosan megértsd. Figyeljük a jogszabályokat, értelmezzük, és elmondjuk, hogyan tudod jól alkalmazni őket.
Induló vállalkozóként rengeteg idő beszerezni a szükséges információkat, ezt mi már megtettük helyetted. Sok ingyenes, viszont értékes információt adunk a honlapon, és persze vannak fizetős szolgáltatások is, hiszen mi is vállalkozók vagyunk.
Emlékszem, milyen problémákkal szembesültünk az induláskor. A szakmai tapasztalatunk megvolt, de a kérdés az volt, honnan lesz vevőnk, milyen áron adjuk a szolgáltatásainkat, mi van, ha nem akarnak kifizetni minket. Bizony, mi is bevállaltunk áron alul üzletet és volt olyan is, aki nem fizette ki a munkánkat. Nyilván ezekből sokat lehet tanulni, de nem feltétlenül kell mindet kipróbálni.
Bemutatkozunk
Szilágyi Anita vagyok, közgazdász, a kis- és középvállalkozások üzleti patrónusa.
25 éve dolgozom gazdasági területen, 9 éve pedig kifejezetten a vállalkozókat segítem a multik világában szerzett tapasztalataimmal.
9 év. Ennyi idő alatt sok minden történik egy emberrel és egy vállalkozással is.
Üzlettársammal, Vuray Györggyel szinte a nulláról építettük fel ezt a céget, ami nem csak kettőnknek, hanem az ügyfeleinknek is folyamatosan pénzt termel.
Vele már korábban is dolgoztunk együtt, és olyan tökéletesen kiegészítjük egymást, hogy már eleve közösen terveztük a cégalapítást, és azóta is erős szövetségek vagyunk.

Szilágyi Anita
közgazdász, regisztrált mérlegképes könyvelő, adótanácsadó
Szakmai előéletem során megfordultam mind nagyobb, mind kisebb cégeknél (Transelektro csoport, Gundel étterem, gyógyszertárakat üzemeltető cégcsoport). Ezen cégeknél dolgoztam pénzügyi vezetőként, kontrollerként, könyvelőként is, tehát szinte a teljes pénzügyi-számviteli területen. Munkám során mindig fontosnak tartottam a szakmai továbbképzésemet, minden olyan lehetőséget megragadtam, ahol bővíthettem a tudásomat.

Vuray György
Vállalkozás Okosan indulása előtt különböző területeken dolgoztam vállalkozóként. Az elmúlt években fő területem a vállalkozásfinanszírozás volt. A 2008-as pénzügyi válság alaposan átrendezte ezt a területet is, sok cégnek, vállalkozásnak pillanatok alatt kellett a hirtelen megváltozott körülményekhez alkalmazkodni. Felértékelődött az üzleti tervezés, kockázatelemzés szerepe. Tanácsadói munkám során olyan tudással, gyakorlati információkkal szeretném ellátni a résztvevőket, melyek segítségével vállalkozásukat biztonságosabban és eredményesebben tudják majd vezetni.
Kezdetek
A sikerünk egyik kulcsa talán éppen az, hogy mi magunk is végigmentünk azokon a folyamatokon, amiken a hozzánk forduló vállalkozók. Soha nem felejtjük el, honnan is indultunk és milyen utat tettünk meg.
Bár a szakértelmemben mindig biztos voltam, és abban is, hogy amit csinálok, az jó, kezdő vállalkozóként mégis rengeteget aggódtam.
Nem tudtuk, honnan fogunk annyi ügyfélre szert tenni, ami biztos megélhetést jelent majd, és féltünk attól, mi lesz, ha elfogy a beindulási időszakra félretett tartalék.
Szintén nagy gond volt eleinte az árazással, ráadásul mi is belefutottunk abba, amibe oly sokan: ingyen adtunk bizonyos szolgáltatásokat.
Problémák
A következő akadályokba akkor ütköztünk, amikor eltelt az első év, és már volt irántunk érdeklődés, de szerettük volna ezt hirdetésekkel fokozni. Erre persze kezdőként kevés pénzt tudtunk fordítani, épp ezért igencsak nehéz volt megtalálni azokat a reklámozási lehetőségeket, amelyek egyszerre voltak számunkra megfizethetőek és kifizetődőek is.
De nem csak ilyen gyakorlati problémákkal kellett kezdő vállalkozóként megküzdenem, hanem néha kicsit saját magammal is. Mivel korábban nagyobb cégeknél dolgoztam, ahol ismertem az összes tipikus gócpontot, eleinte szinte sokkoló volt, hogy a kisvállalkozók könyvelőjeként mennyire összetett és sokféle problémával kellett szembesülnöm.
Ezek megoldásához a régiek mellett új információs forrásokat kellett felkutatnom, másrészt pedig hozzászoknom ahhoz, hogy nem kell mindenre azonnal és nem kell mindenre nekem tudni a választ.
Nagyon sokat tanultam ebből a kezdeti időszakból, és biztos vagyok abban, hogy ezen tapasztalatok nélkül nem tudnék olyan szolgáltatást nyújtani, amiért ma már – és erre igen büszke vagyok – sorban állnak a jelentkezők.
Az ügyfeleink nagyon értékelik, hogy tisztában vagyunk a helyzetükkel – beleértve azt is, hogy a hideg rázza őket az adóügyektől és az ezerféleképp értelmezhető jogszabályoktól.
Miért választanak minket?
A legnagyobb erősségünk, hogy ezt a száraz, gazdasági-jogi nyelvezetet az „átlagemberek” számára is érhetővé tesszük.
Nem a törvény szövegét ismételgetjük nekik unásig, hanem „lefordítjuk magyarra”, és elmondjuk, hogy az illetőre vonatkoztatva az adott szabály konkrétan mit jelent.
Gyurival együtt igen hatékonyak vagyunk abban is, hogy az ötleteket számszerűsítsük. Így a vállalkozó eldöntheti, mit kezdjen vele: megvalósítsa, elengedje, vagy pedig kicsit alakítson rajta annak érdekében, hogy aztán kellő bevételre tudjon majd általa szert tenni.
Mivel átéltük mi is, tudjuk, hogy a lelkesedés a nehézségeken át tud lökni, de mi sohasem az érzelmeink, hanem a tények alapján adunk tanácsot. A tények mindig önmagukért beszélnek, és bár olykor eléggé kijózanítóak, de legalább mindig a valóságot tükrözik.
Amiben tudunk neked segíteni
Kezdő vállalkozóként a „tanulópénzt” szinte mindig meg kell fizetni, mi abban próbálunk segíteni, hogy ez az összeg minél kevesebb legyen.
Aki hozzánk jön – akár tanfolyamon, akár egyénileg –, annak nem engedjük el a kezét. Ha tudjuk, látjuk, hogy valamilyen téren szakértői segítségre szorul, a saját partnereink közül a vállalkozást érintő bármelyik területen tudunk neki magasan képzett, kellő tapasztalattal és jó referenciákkal rendelkező szakembert ajánlani.
Határozott, pörgős ember vagyok, nem épp az a csendes, halk szavú könyvelőalkat, az biztos. Úgy látom, hogy ez a stílus abszolút biztonságérzetet ad az ügyfeleimnek.
Szokták is mondani – bár magam is tudom –, hogy elég meggyőző tudok lenni. Akivel csak beszélek, az mind velem akar dolgozni, mivel mindig hamar kiderül, hogy a meggyőző erőm nem csak duma, hanem komoly szakértelem és jelentős tapasztalat áll mögötte.
Akikkel együttműködünk, azok kedvelik a sajátos érvelésrendszeremet, gondolkodásmódomat. Sosem kell őket győzködnöm, bíznak bennem, hisznek nekem. Ez a bizalom alapvető, hiszen felelősséget csak azért tudok vállalni, amibe beavatnak, és amit az én javaslataim alapján valósítanak meg.
A megbízóim csak eleinte lepődnek meg, hogy akit kedves, aranyos és szórakoztató emberként ismertek meg, az a munkában egyáltalán nem ismer tréfát és mellébeszélést. A munka, az munka – ebben nagyon szigorú vagyok, és szeretem is, ha szót fogadnak nekem, betartják a szabályokat és megcsinálják, amit mondok, hiszen ez az ügyfeleink érdeke.
Csapatmunka
Gyurival a kezdetektől vállvetve dolgozunk: minden szakmai kérdést megvitatunk, együtt oldunk meg. Együtt hoztuk létre a honlapunkon megtalálható tudásbázist, együtt látjuk el a vállalkozókat az alapszintű és haladó üzleti ismeretekkel és együtt segítjük őket az üzleti tervük megvalósításában is.
Folyamatosan fejlesztjük a szolgáltatásainkat és saját magunkat is. Mi nem csak kecsegtetjük az ügyfeleket azzal, hogy ha ránk bízzák magukat, akkor jó helyen lesznek. Sőt, mi több: biztonságban. Szerencsére egyre többen vannak, akik a mi támogatásunkkal már megtapasztalták, mit jelent az, hogy „vállalkozás okosan”. Hogy velünk a mézesmadzag végén megtalálhatják a teli bödönt is.
Vélemények rólunk
A tanfolyam rendkívül hasznos volt számomra, az oktatók lendületesen adják le a szakmai anyagot, egyáltalán nem unalmasak a videók.
Úgy érzem magabiztosabban vághatok bele a jövőben az első saját vállalkozásom megalapításába. A tanfolyam során felmerült kérdésekre pedig készségesen válaszolnak.
Médiaszolgáltatással foglalkozó cégünk 2012 óta dolgozik együtt Szilágyi Anitával és vállalkozásával, nagy megelégedéssel. Cégünk 2001-ben történt megalakulása óta Anita a negyedik könyvelőnk, így mondhatom, hogy van összehasonlítási alapom más könyvelők munkájával.
Anita munkájában maximálisan megbízom, így elég csak rápillantani a számokra, amiket küld, ha pedig valamilyen kérdésem merül fel, Anita igyekszik a lehető leggyorsabban, de mégis a kérdést alaposan megvizsgálva, ha kell, másoktól is szakmai tanácsokat kérve, részletes és laikusok számára is jól érthető, kézzel fogható válaszokat adni.
Referenciák

Sok cikket írtunk a HVG-nek, Piac és Profitnak, rendszeresen megjelennek az írásaink a Napi.hu oldalán, tanácsadóként részt vettünk a Cápák között című műsor résztvevőinek felkészítésében, tagjai vagyunk a K&H üzletetide és a Billingo szakértői csapatának.
Elkötelezett hívei vagyunk a digitális megoldásoknak, szeretnénk, ha minél több vállalkozó és könyvelő ismerné meg az új lehetőségeket. Komoly szakmai kapcsolataink vannak a Cashbookkal, Sdsys-szel, Adrianaval.
Sikeres vállalkozó leszel
Online tanfolyam a vállalkozás indításáról.
Minden egy helyen, amire szükséged van ahhoz, hogy sikeresen indítsd a vállalkozásod.
Legyél kezdő vagy haladó szinten.