A Széchenyi kártya program 2002-ben indult útjára. A fő célkitűzés az volt, hogy az akkori banki hitelekhez képest olcsóbban, és egyszerűbben jussanak forráshoz a kis- és közepes vállalkozások. Azóta bővült a Széchenyi kártya program, így a vállalkozások most már számos Széchenyi hitelkonstrukció közül választhatnak, melyek megoldást kínálnak a kisvállalkozások szinte bármilyen hiteligényére.
A Széchenyi hitelek általános jellemzői:
- Az Agrár Széchenyi kártya, az Új Széchenyi Beruházási hitel és az Új Széchenyi Forgóeszközhitel kivételével a többi, programban részt vevő hitelt csak olyan vállalkozások igényelhetik, melyek rendelkeznek legalább egy teljes (jan. 1-dec.31) lezárt üzleti évvel.
- Az igénylő vállalkozásnak nem lehet lejárt köztartozása, hiteltartozása, nem állhat felszámolási, vagy végelszámolás alatt.
- Bármelyik Széchenyi hitel (cég esetén) a tulajdonos(ok) kezességvállalása mellett vehető igénybe. A készfizető kezességet a felvett hitelösszeg 80%-áig a Garantiqa Zrt. (korábban Hitelgarancia Zrt.) vállalja, a készfizető magányszemély vizsgálata mellett. Amennyiben a készfizető magánszemély a Garantiqa Zrt. feltételeinek nem tesz eleget, a vállalkozás a Széchenyi hitelprogramban nem hitelképes, azaz nem kaphat hitelt.
Széchenyi hitel – a lényeg
Széchenyi kártya folyószámlahitel
- Hitelcél: folyószámlahitel, illetve a rendelkezésre álló hitelkeret erejéig készpénz felvétele
- Hitelösszeg: 500.000 és 25.000.000 forint között
- Kamat: 1 havi BUBOR* (jelenleg 4,95%) + 4%
- Futamidő: 1+1 év
Széchenyi forgóeszközhitel
- Hitelcél: forgóeszköz (alapanyag, árukészlet) finanszírozása
- Hitelösszeg: 1.000.000 és 25.000.000 forint között
- Kamat: 1 havi BUBOR + 5%
- Futamidő: 1-3 év, maximum 8 hónap türelmi idővel
Széchenyi beruházási hitel
- Hitelcél: beruházások (pl. termelőeszköz, gép, ingatlan) finanszírozása
- Hitelösszeg: 1.000.000 és 50.000.000 forint között, legalább 20% önerő mellett
- Kamat: 1 havi BUBOR + 4,5%
- Futamidő: 1-10 év, maximum 2 év türelmi idővel
Széchenyi önerő kiegészítő hitel
- Hitelcél: egyes pályázatokhoz szükséges önrész megfinanszírozása
- Hitelösszeg: 1.000.000 és 50.000.000 forint között, legalább a tevezett beruházás 20%-a saját erőből biztosítandó
- Kamat: 1 havi BUBOR + 4,5%
- Futamidő: 1-10 év
Széchenyi támogatást megelőző hitel
- Hitelcél: egyes utófinanszírozású pályázatok keretében megvalósuló fejlesztések előfinanszírozása
- Hitelösszeg: 1.000.000 és 50.000.000 forint között
- Kamat: 1 havi BUBOR + 4,5%
- Futamidő: 1-5 év
Agrár Széchenyi kártya
- Hitelcél: kifejezetten mezőgazdasággal, illetve erdő-, vad- és halgazdálkodással foglalkozó vállalkozások részére biztosított szabad felhesználású hitel
- Hitelösszeg: 500.000 és 25.000.000 forint között.
- Kamat: 1 havi BUBOR + 4%
- Futamidő: 1-3 év között
Új Széchenyi Beruházási hitel
- Hitelcél: immateriális javak (pl. licensz, szoftver), különféle beruházások, így gép, berendezés, ingatlan vásárlása, fejlesztése
- Hitelösszeg: 1.000.000 és 50.000.000 forint között, minimum 10% önerő megléte mellett
- Kamat: egyedileg kerül meghatározásra, minimum 1 havi BUBOR-2%, maximum 1 havi BUBOR+4%, de legfeljebb 9%
- Futamidő: 16 hónap és 10 év között, maximum 2 év türelmi idővel
Új Széchenyi Forgóeszközhitel
- Hitelcél: vállalkozás indításához, vagy bővítéséhez szükséges forgóeszközök, esetleg szolgáltatások igénybevételének finanszírozása
- Hitelösszeg: 1.000.000 és 50.000.000 forint között, minimum 10% önerő megléte mellett
- Kamat: egyedileg kerül meghatározásra, minimum 1 havi BUBOR-2%, maximum 1 havi BUBOR+4%, de legfeljebb 9%
- Futamidő: 13 és 36 hónap között
Mi a Széchenyi-hitel igénylésének menete?
A Széchenyi hitel a Kavosz Zrt-n, a területileg illetékes kereskedelmi kamaráknál, illetve a Széchenyi programban résztvevő többi partnernél igényelhető. Az igényléshez szükséges tájékoztatók, dokumentumok listája a Kavosz Zrt. oldaláról letölthetőek. A kitöltött hitelkérelmet is ezen irodák valamelyikénél lehet leadni. A folyósítás a programban résztvevő kereskedelmi bankokon keresztül történik, ezek listája szintén a Kavosz honlapján érhető el.
Milyen dokumentumok kellenek a hitel igényléséhez?
Az igényelni kívánt hitel függvényében:
- A vállalkozás formájának megfelelő igénylőlap
- Az elmúlt év(ek) gazdálkodási adatai, így adóbevallás, mérleg, eredménykimutatás
- Bővített nullás adóigazolás
- Az igénylő személyes okmányai
- Kezes(ek) okmányai fénymásolatban
- Nyilatkozat és kezesi záradék(ok)
- Cégkivonat
- Társasági szerződés
- Vállalkozói igazolvány
- Főkönyvi kivonatok/pénztári kimutatás
- Bankszámlakivonatok
- Számlaforgalmi igazolás
- Üzleti terv
- MVH- s regisztrációs szám igazolás Agrár Széchenyi Kártyához
Miben segítünk?
Vállalunk hitelfelvétel előtti általános pénzügyi, vállalkozásfinanszírozási tanácsadást. Elkészítjük a Széchenyi hitel felvételéhez szükséges üzleti és pénzügyi tervet.