Ugrás a tartalomra

Kiterjesztett gyártói felelősség

EPR

 

MOHU

 

2023.07.01-től változik a hulladékgazdálkodási rendszer

 

Az adatszolgáltatási kötelezettség minden adószámmal rendelkező hulladéktermelő céget, intézményt és egyéni vállalkozót érint, azonban a regisztráció a kommunális hulladékra nem vonatkozik.

 

epr

Mi a kiterjesztett gyártói felelősség -  EPR - lényege?

Az Európai Unió szigorú irányelvekben határozta meg, hogy a tagállamokban keletkezett hulladéknak minél nagyobb részét hasznosítsák újra, hogy így kerüljön be a körforgásos gazdaságba.

A MOHU ennek a folyamatnak a megvalósításában vesz részt, újragondolva a hulladék szerepét - közösen azokkal, akik termelik, illetve kezelik vagy hasznosítják azt. 

A körforgásos gazdasági modellben minden nem megújuló anyag zárt körben kering. A körforgásos gazdaságban ideális esetben a keletkező hulladék több mint a fele hasznosul, másodlagos nyersanyagként visszakerül az ipari termelésbe.

Az európai uniós hulladékgazdálkodási irányelveknek megfelelően 2023 júliusától Magyarországon is egyes termékek körforgásos hulladékkezelésének költségeiért a gyártók, termelők lesznek felelősek. Ezt hívjuk kiterjesztett gyártói felelősségnek (EPR, azaz extended producers responsibility). 

2023 július 1-től a következő körforgásos termékek gyártóira vonatkozik regisztrációs és díjfizetési kötelezettség: 

  • csomagolóanyagok, 
  • egyes egyszer használatos műanyag termékek,
  • elektromos és elektronikus berendezések,
  • elemek és akkumulátorok,
  • gépjárművek és alkatrészeik,
  • gumiabroncs,
  • reklámhordozó és irodai papír,
  • használt sütőolaj,
  • textil termékek,
  • fából készült bútorok. 

forrás: mohu.hu

Kire vonatkozik az EPR - kiterjesztett gyártói felelősség?

 

Minden olyan gazdálkodó, aki csomagolást állít elő, vagyis becsomagolja a termékét, s azt belföldön forgalomba hozza vagy saját célra felhasználja (pl. raktározás, import termék csomagolásának végleges eltávolítása) máris az EPR alanyává válik (kivéve a fogyasztó részére az értékesítés helyén csomagolókat).

 

Miért kell ezt fizetni?

 

A beszedett díj forrást képez a majdani hulladék kezelésére. Ösztönzi a termelőket a termékek környezetbarát tervezésére, a hulladék minimalizálásra és a hulladék újrahasznosítására vagy megfelelő kezelésére.  A felelősség átvállalóját szintén gyártónak tekintjük.

 

Ez NEM ugyanaz, mint a termékdíj!

 

A termékdíj csomagolószert veszi figyelembe, az EPR a csomagoló tevékenységgel hozható összefüggésbe és szinte minden ágazatot érint (webshop, importőr, akár asztalos vagy varrónő is lehet felelős).

 

Mi a dolgod vállalkozóként?

 

  • Vizsgáld/vizsgáltasd át a munkafolyamataidat!

 

Felhasználói regisztráció

 

Gyártó vagy a tevékenységeid valamely szakaszán?

Ha igen, akkor azokra az EPR termékáramokra (KF kód első 2 számjegye is kell) vonatkozólag REGISZTRÁLNOD kell a MOHU Partner Portál oldalán.

A termékáramok beazonosítására egy új kód rendszert hoztak létre (körforgásos kód).

A KF kódok pontos meghatározása és azok felépítésének beható ismerete alapvető fontosságú lesz az EPR rendszerében, hiszen:

  • az adatszolgáltatás és a nyilvántartás KF kód szerint történik
  • az EPR díjkódokat a KF kódok szerint határozzák meg,
  • az egyéb adminisztrációs kötelezettségek teljesítésekor is KF kódokat kell használni.

 

Minden számjegynek meg van a jelentése; első kettő termékkód v. hulladékkód.

 

Gyártói regisztráción túl bejelentési kötelezettséged van az Országos Hulladékgazdálkodási Hatóság felé (KÜJ szám igénylés, ha nincs még Neked).

 

Megvan az éves leadott hulladékmennyiséged?

Regisztrációkor tervezett éves hulladék mennyiséget kérnek.

Szuper, ha széped gyűjtögetted eddig a szállítóleveleket, mert akkor könnyű összesíteni az adatokat. De semmi baj, ha elkeveredett, a „korábbi” szolgáltatódtól tudsz kérni éves elszállított mennyiségeket.

 

Aláírási címpéldányt csatolj a céged hivatalos e-mail címéről küldött kérelmedben.

 

 

Partner regisztráció

 

  • Még egy regisztrációra lesz szükséged a MOHU-nál hulladékbirtokosként, ha az EPR-es hulladékon kívül mást is szelektálsz.  3 munkanap az átfutási idő ÁSZF szerint és 2023.07.01-től szerződés nélkül ott fog maradni nálad a szelektív hulladék.

 

Szerződéskötés

 

ÁSZF elfogadása, telephelyek kiválasztása, hulladékáramok kiválasztása, edényzet megadása, szolgáltató választása.

 

EPR nyilvántartás - adatszolgáltatás

 

A hatóság felé kell megtenni az előző negyedéves kibocsátásra vonatkozó mennyiségi adatszolgáltatást a jogszabályban megadott körforgásos termékkód logika szerint, mely mennyiségi adatokat a koncessziós társaság a hatóságtól kapja meg (tehát nem a MOHU felé lesz negyedéves jelentési kötelezettsége).

A hatóság felé megadott mennyiségi adatszolgáltatást a MOHU a hatóságtól kapja meg. Figyelembe véve a miniszteri rendeletben az adott évre kihirdetett EPR díjakat, a MOHU kiállítja az adott gyártó részére az általa forgalomba hozott körforgásos termék kategóriákra és mennyiségekre vonatkozóan a számlát a negyedéves gyártói felelősségi díjról, melynek összegét a gyártó a számla kézhezvételétől számított 15 napon belül fizeti meg a koncessziós társaság részére. A gyártótól a kiterjesztett gyártói felelősségi díjat tehát a koncessziós társaság szedi be, és kezeli a kiterjesztett gyártói felelősségi díjjal kapcsolatban felmerülő kintlévőségeket.

 

Mikor kell az első adatszolgáltatást benyújtani?

 

Az első adatszolgáltatás 2023 3. negyedévére 2023. október 15-ig esedékes, majd minden negyedévet követő 20. napig. 

Már a regisztráció is sok időt fog elvenni Tőled, de az ezzel kapcsolatos naprakész nyilvántartás vezetés egy új KF kódon már biztos a határokat súrolja. Folyamatos többlet adminisztrációs terhet fog jelenteni, még ha a MOHU által ajánlott rendszerhez passzol is a nyilvántartásod.

 

 

Mit kell ráírni a számlára az EPR miatt?

 

A számlákon fel kell tüntetned (számlazáradékolás):

 

A kiterjesztett gyártói felelősségi díj megfizetése az eladót terheli.

A kiterjesztett gyártói felelősségi díj megfizetésre került.

 

Kompenzáció

 

A rendszerben helyes rögzítést feltételezve kompenzációt kapnak a jogosultak. Ennek feltétele, hogy mindent kitöltesz helyes adatokkal és feltöltesz a regisztráció során vagy ezt követő 5 napon belül pótolod; ez az adattovábbítás feltétele kompenzáció számlázására.

 

Mit nem érint az EPR?

 

A kommunális hulladékszállítást.

 

Mikor lehet megszüntetni a szerződést?

 

Szerződés megszüntetés abban az esetben lehetséges, ha igazoltan arra a telephelyre megszűnik a vállalkozásod működése.

 

Lehet szüneteltetni a hulladékszállítást?

 

Szüneteltetni lehet a hulladékszállítást: 1 év után automatikusan újra indul, de lejárat előtt 15 napos átfutással még meghosszabbíthatod.

 

Mikor kell területfoglalási engedély?

 

Ingatlanon kívül, állandó jelleggel közterületen tárolt hulladékgyűjtődre kérj területfoglalási engedélyt.

 

Átruházható díjkövetelés

 

A Koncessziós Társaság jogosult a Szolgáltatási Díjkövetelését harmadik személyekre is átruházni.

 

Hogyan változik a termékdíj az EPR bevezetése után?

 

80/2023. rendelet a termékdíj szabályozására is kihat, 2023.07.01-től módosulni fog; csak egy példa: mezőgazdasági tevékenységre nem lesz átalányfizetési lehetőség.

 

További kérdéseid vannak?

 

  • Nem egyértelmű, hogy vonatkozik-e rád az EPR kötelezettség?
  • Tudod, hogy érintett vagy, de nincs rá időd se kedved?
  • Nem szeretnél törvényekkel, rendeletekkel, új programokkal és rendszeres (napi szintű) adminisztrációval foglalkozni?
  • Könyvelőként ügyfeleid neked delegálnák ezt a feladatot, de ezt már nem vállalod?

 

Ha további kérdéseid lennének az EPR-rel kapcsolatosan, ezeken az elérhetőségeken tudsz megtalálni.

 

Szalontai Györgyné, Erika

EPR tanácsadás, regisztráció és adatszolgáltatás személyre szabottan.

Díjmentes előzetes egyeztetéssel!

Email: eprikassist@gmail.com vagy

Telefon: 36706307425

 

 

 

Blog kategória

Adókalkulátorok és eredménytervező

Milyen vállalkozási formák és adózási módok közül választhatsz, ha már nem jó Neked a kata?

Kata helyett 2021

Átalányadó Kalauz - Egyéni Vállalkozók Könyve kibővített kiadás

Átalányadó Kalauz - áttérés katáról átalányadóra határidőkkel, nyomtatványokkal, képernyőképekkel lépésről lépésre

Áttérés katáról átalányadóra - 22T101E, 22T1041, 2258 nyomtatványok kitöltése képernyőképekkel, lépésről lépésre.

ÁNYK és ONYA használata.

Áfabevallás (2265), közösségi nyilatkozat (22A60) kitöltési útmutató. Adófolyószámla lekérdezése.

Adókalkulátorok: kata, átalányadó, tételes költségelszámolás, társasági adó, kiva.

Eredménykimutatás és cash-flow tervező.