Ugrás a tartalomra

Mi az elektronikus számla?

 

Az adótörvények változása 2013-tól lehetővé teszi számla kizárólag elektronikus úton történő kiállítását.

Ki és milyen feltételekkel állíthat ki elektronikus számlát? 

 

Mik az elektronikus számlára vonatkozó legfontosabb követelmények?

 

Ha cégként, vállalkozóként eladunk valamit, a megszerzett bevételről nyugtát, vagy számlát vagyunk kötelesek kiállítani. A vonatkozó törvények értelmében nyugtát továbbra is kizárólag papír alapon, számlát azonban 2013 január 1.-jétől elektronikus úton is ki lehet állítani.

 

Az elektronikus számla olyan számla, amit nem szükséges papír alapon elkészíteni, úgy is hitelesnek, törvény által elfogadottnak minősül, hogy csak elektronikus formában létezik, így kerül továbbításra és tárolásra.

 

Miért válts elektronikus számlára?

 

A számla fogalmát és kötelező adattartalmát az Áfa törvény (2007. évi CXXVII. Törvény 168. és 169. §)határozza meg. 

 

Eszerint a számlának kötelezően tartalmaznia kell többek között:

  • A számla kiállításának időpontját
  • A számla sorszámát
  • A számla kiállítójának nevét, címét és adószámát
  • A vevő nevét és címét
  • Az értékesített termék vagy szolgáltatás nevét, ha van, mennyiségét
  • Ha a teljesítés és a fizetés határideje egymástól eltér, ezek időpontját
  • A termék, szolgáltatás egységárát (ha van), a fizetendő áfa alapját, annak mértékét.

 

A számla kötelező adattartalmát szabályozó törvényi hivatkozás itt olvasható.

 

Az elektronikus számláról az Áfa törvény 175. §-a rendelkezik.

 

  • Elektronikus számla kiállításának legfontosabb feltétele, hogy a számla befogadója írásban hozzájáruljon ahhoz, hogy a számlát így kapja meg.
  • Elektronikus számla megőrzésére és adattartalmának biztonságára ugyanazok a követelmények állnak fent, mint a papíralapú számla esetén

 

Az elektronikus számla az alábbi követelményeknek kell, hogy megfeleljen:

 

  • A számlában foglalt adattartalom sérthetetlensége, és eredetisége biztosítva van
  • Fokozott biztonságú elektronikus aláírással, vagy időbélyegzővel kell ellátni, VAGY elektronikus adatcsere rendszerben (EDI) elektronikus adatként kell kezelni,
  • Az elektronikus adat formátumában a számla kibocsátója és befogadója szabadon megállapodhat az elektronikus számlára vonatkozó feltételek betartása mellett
  • EDI alkalmazása esetén a számla kibocsátója havonta köteles az általa kibocsátott elektronikus számlákról papír alapon is összesítő jelentést készíteni, és azt a számlák befogadójához eljuttatni

 

Az elektronikus számláról szóló törvény itt érhető el.

 

Számlázóprogramajánló - Billingo - Katásoknak

 

 

Ahol megtalálsz minket

 

Vállalkozás Okosan honlapja

Facebook oldal

Facebook csoport

Youtube csatorna

Átalányadó Kalauz - Egyéni Vállalkozók Könyve kibővített kiadás

Átalányadó Kalauz - áttérés katáról átalányadóra határidőkkel, nyomtatványokkal, képernyőképekkel lépésről lépésre

Áttérés katáról átalányadóra - 22T101E, 22T1041, 2258 nyomtatványok kitöltése képernyőképekkel, lépésről lépésre.

ÁNYK és ONYA használata.

Áfabevallás (2265), közösségi nyilatkozat (22A60) kitöltési útmutató. Adófolyószámla lekérdezése.

Adókalkulátorok: kata, átalányadó, tételes költségelszámolás, társasági adó, kiva.

Eredménykimutatás és cash-flow tervező.